A szabadkőművesség nem vallás, bár vannak szertartásai, rituáléja és szimbólumrendszere, a szabadkőművesnek pedig van hite.
Elvek és gyakorlatok rendszeréből áll, amelyek bizonyos értelemben magyarázatot próbálnak adni az élet nagy kérdéseire, illetve rávilágítani az emberi lét értelmére és céljaira.
A vallásokhoz hasonlóan a szabadkőművességet is morális eszmék és értékek vezérlik, ám a fenti elvek és gyakorlatok nem valamiféle követendő dogmákban nyilvánulnak meg, hanem a szimbolikában és a rájuk épülő allegóriákban.
A szabadkőművesség nem kérdezi tagjainak, sem a hozzá jelentkezőknek a vallási-felekezeti hovatartozását. A tagság egyetlen követelménye e téren az Istenbe vetett hit, ám hogy őt ki miként nevezi és milyen vallás szerint hiszi, annak megítélése nem tartozik a szabadkőművesség keretei közé. Sőt: vallási és teológiai kérdések felvetése, azok megvitatása a szabadkőműves-páholyokban szigorúan tilos.
A szabadkőművesség tehát nem egyes emberek természetfeletti hatalmakban való hitét emeli közösségi hitté, hanem olyan embereket kovácsol – beavatás útján – közösséggé, akik hisznek e természetfeletti hatalmak létezésében, ám hogy milyen módon, azt ki-ki a saját vallása szerint teszi. Ebből eredően a szabadkőművesség önmaga nem definiálható vallásként. Hasonlóképpen se dogmarendszere, se teológiája nincsen, nem keres megtérni vágyókat, és nem kínál valamiféle üdvözülést.
Istent a szabadkőműves beszédmódban és rituálékban a Világegyetem Nagy Építőmesterének nevezik.